Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



VII. focikupa



Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre az iskola focikupa sorozata, melyet idén is a dunaszerdahelyi sportcsarnokban rendeztünk meg. A tanulók lelkesedéséből fakadón 14 csapat vett részt a tornán, melyeket minden osztály maga állított össze. A közös szórakozásból és szórakoztatásból nem maradhattak ki a lányok sem, akik pomponcsapattal készültek, majd külön műsorszámmal szórakoztatták a jelenlévőket. Az esemény aktív résztvevőit eredményük elérése tükrében díjakkal jutalmaztuk. A rendezvény győztes csapata (II. B osztály) ezen felül birtokba vehette az iskola vándorserlegét, melyet 1 évig tudhat magáénak. Rendezvényeink célja többek között az, hogy a tanulók jobban megismerjék egymást, valamint hasznos testmozgással kiadják a mindennapok által felgyülemlett gőzt.

Füssy David
testnevelő tanár



« back



Today is name day Auguszta
2024.Mar.29.